Mivel is kezdjem?
Talán azzal hogy több éves, évtizedes álom válik valóra azzal, hogy elkezdem a sulit. A gimnázium után egy év hihetetlenül hasznos idegenvezetői képzésen vettem részt. Hihetetlenül hasznos volt hiszen a gimnázium nem koedukált volt és végre lányokat is láttam közelről. Aztán egy év tengés-lengés, kísérletezés, tudattágítás, ide-oda mászkálás után - na jó azért dolgoztam is ám - elhatároztam hogy beiratkozom egy fotós iskolába. Talán itt éreztem először hogy ennek kellene lenni a hivatásomnak. Tizenévesként operatőr akartam lenni, de az valahogy abbamaradt. Fel is vettek, talán alkalmazott fotográfus vagy valami hasonló képzésre. Meg is volt a gyakorlati helyem, iskola, de közben meg felvettek az egyetemre. Természetesen az utóbbit választottam. Hogy jól döntöttem-e azt nem tudom...ki tudja azóta már lehet memóriakártyákat árulnék egy istenhátamögötti kisboltban.
Az egyetem persze marha jó volt, bulik, csajok, ivászatok miegymás és valahogy abbamaradt a lelkesedésem, gépem sem volt, mobilokban nem volt fényképező, szóval néhány évig pihent a vágy. Aztán egyre többször kértem el húgom kis kompakt gépét majd én is vettem egy kodak gépet és beindult ismét. Aztán 5 évnek kellett eltelnie ahhoz hogy most itt legyek. Volt közben menekülés magánéleti problémák miatt, külföldön élés, aztán hazaköltözés.Na jó, ez nem egy beszéljük ki a problémákat című pszichológiai blog, ráadásul eléggé unalmas is, arról nem beszélve hogy kb mindenki valami hasonlót ír, úgyhogy abba is hagyom. Talán még annyit, hogy ideológiailag képzetlen vagyok, nem ismerem a trükköket, nem ismerem a szakmát, tehát abszolute laikusként vágok bele az egészbe. De néhányan néha mondogatták hogy jól látok dolgokat...Majd meglátjuk
Nem csak fényképek lesznek, ha lesznek, amik próbálják a fejlődéstörténetemet bemutatni, hanem az egy év tapasztalatai, gondolatai amivel igaz tele van már a blog színtér, de ez van. Plusz egy ide vagy oda, oly mindegy nem?
